 |
Paks címere |
Pakson a polgármesterén kívül 11 önkormányzati képviselői hely van a testületben. 8-at az egyéni választó kerületekből, 3-at pedig a kompenzációs listákról bejutó jelöltek foglalhatnak majd el. A városban most kialakult eredményeken az országos közhangulat tükröződik. Az egyéni körzetekben a Fidesz jelöltjei mindenhol győzni tudtak. Listáról, az MSZP, a PLE és a PVM egy-egy jelöltje kerülhet az önkormányzatba. Az eredmények tükrében magamat is értékelem, mit és hol ítéltem meg reálisan vagy rosszul.
Az I-es számú egyéni választókörzetben biztos befutó lett
Barnabás István, a Fidesz jelöltje, ahogy az előre
várható volt. Azt, aki alábecsülte
Várszegi Lászlót, most meglepetés érhette, mivel a PVM jelöltje második helyre tudott befutni. A Jobbik egyetlen sikernek értékelhető eredménye is e körzethez kötődik.
Hunyadi Lászlónak, aki pártja legerősebb jelöltjének bizonyult ezen a választáson, ha kevéssel is, de sikerült megelőznie a szocialisták jelöltjét,
dr. Strasszer Tamást.
A II-es körzet még négy évig biztosan
megtarthatja a Fidesz paksi fellegvára címet a város belterületét tekintve, mivel
Ulbert Sándor, bár arányait tekintve néhány tized százalékkal lemaradt
Leber Ferenc mögött (aki a 7-es vk.-ban indult), a legtöbb szavazatot szerző fideszes jelölt lett (564 voks).
Molnár József Péter szinte darabszámra is ugyanannyi szavazatot volt képes összegyűjteni, mint
Szinger Ferenc négy évvel korábban (Szinger 2006-ban 181-et, Molnár 2010-ben 180-at). Igaz, ez az új körzethatárok miatt 2%-os gyengülés a lokálpatrióták számára, de továbbra is jelentősnek tekinthető szavazóbázist tudhatnak magukénak a körzetben, ami figyelembe véve, hogy Molnár a paksi politikában új szereplő, egyáltalán nem rossz eredmény és a jövőben egy országos szélirány váltás esetén fájdalmas csapást mérhet az egyelőre szilárdan álló Fidesz-fellegvár minősítésre. Molnáron kívül egyébként egy lokálpatrióta jelölt sem közelítette meg a 200-as szavazatszámot.
Herczeg József, aki 1994 és 1998 között polgármester volt, feltevésemmel ellentétben, ha nem is sokkal, de át tudta lépni a 10%-os küszöböt és megelőzte az MSZP jelöltjét.
A III-as meglepetés körzet eredményéről döntse el mindenki, hogy számára mennyiben volt
meglepetés. Az biztos, hogy ez a választókörzet továbbra sem lesz fideszes erősség, habár
Bordács József egyértelmű győzelmet aratott, mégis ebben a 2006-hoz képest is felfokozott Fidesz-párti közhangulatban, a körzethatár növekedésének ellenére elveszítette a Fidesz korábbi szavazótáborának közel 10%-át. 2006-ban 449-en, míg most egy nagyobb körzetben és kedvezőbb helyzetben csak 415-en voksoltak a kormánypárt jelöltjére.
A legnagyobb vereséget a szocialista
Faller Dezső szenvedte, aki 2006 óta választóinak 40%-át veszítette el. Igaz, ennek előjelei is voltak. Az áprilisi választásokon már látható volt, hogy az MSZP igencsak meggyengült a körzetben, persze az önkormányzati választásokon a helyzet teljesen más, mivel itt az induló személyének ismertsége, népszerűsége is számít. Az a trend, mely az utóbbi idők Magyarországát jellemzi, mégpedig hogy a nagypolitika behatolt az egészen apró közösségi szintekre is, most magával sodorta Fallert. E nagymértékű veszteségben okozó lehet az is, hogy a 2006-tól az önkormányzatban teljhatalommal bíró Fidesz frakcióval szemben, a szocialista politikus érdemben nem tudta hallatni a hangját, holott korábban, a 2002 és 2006 közötti ciklusban magának még az alpolgármesteri címet is kiharcolta menet közben. Így az utóbbi négy évben, a szocialisták gyenge felhatalmazásából fakadó eseménytelenség Faller Dezső kárára szolgált.
Féhr György,
Várszegi László mellett, indító szervezetének egyik legerősebb eredményét hozta a városban, mind szavazatszámokat, mind pedig szavazatarányt tekintve. A PVM a korábbi 3-as számú szavazókörzetben, ami kissé bővítve, de lefedi a mostani 3-as körzetet, 2006-ban is az egyik legerősebb eredményét hozta, de Féhrnek, aki eddig fideszes képviselő volt, sikerült ezt is túlszárnyalnia. Ezt akár pozitívan is lehet értékelni.
Hornyánszki János javított 4 évvel ezelőtti eredményén. Messze menő következtetéseket ebből mégsem mernék levonni, hiszen
Kovács Sándor kivételével azok a lokálpatrióta jelöltek, akik indultak már 2006-ban (a nyolc jelöltjükből heten) megtartották, valamint közülük négyen jócskán növelni tudták szavazóbázisukat. Elképzelhető, hogy ez a növekedés annak betudható, hogy a korábbi élsportoló
Kozmann György, ennek a csapatnak a támogatásával indult a megmérettetésen a polgármesteri címért és neve a csapat jelöltjeinek eredményét is felfelé húzta. Ez természetesen csak a következő választáson fog kiderülni, feltéve, ha megint ezt a gárdát indítja a PLE.
Wolf Henriett számára ez az eredmény kisebb kudarc lehet, mivel a rá eső szavaztok mennyisége nem tudta megközelíteni a szocialista jelöltre leadott szavazatok mennyiségét. Igaz a pártja által a városban elért eredményekhez viszonyítva nem szerepelt rosszul.
A IV-es egyéni választókörzetben
Kern József hozta a
papírformát. Az általa elért közel 500 szavazat Ulbert Sándor eredménye után a második legnagyobb a többi fideszes jelölthöz viszonyítva. Igaz, szüksége is volt erre a szavazat mennyiségre, hiszen
Haáz Ádám szocialista jelölt 282 vokssal követte őt a második helyen. Ez a közel 300 szavazat az 5-ös számú, vagy a 6-os számú egyéni választókörzetben, ha győzelmet nem is hozott volna, de igencsak kiélezetté tette volna a versenyt. Haáz ezzel a több mint 25%-os eredménnyel az MSZP messze legjobb paksi eredményét érte el, amivel párton belüli helyzete igencsak megerősödhet az elkövetkező időben a gyengébben szereplő Faller Dezsővel szemben.
Az V-ös számú körzet sem hozott váratlan fordulatot.
Csajági Sándor jött, látott és győzött. Érdemes még megemlíteni, hogy
Szabó Sándor, a PVM jelöltje, eddig fideszes képviselő, relatív tekintetben erős eredményt hozott, mivel megverte a PLE jelöltjét,
Reményi Jánost. Ez nem annyira Szabónak, mint inkább a Paks Városért Mozgalomnak fontos, hiszen a mozgalom 2006-ban itt mindössze 3,64%-nyi szavazatot szerzett.
A VI-os választókörzetben mind szavazatszámot, mind pedig szavazati arányt tekintve a leggyengébb eredményét hozta a Fidesz. A most a paksi közéletben újként megjelenő
Dr. Nagy Tibor, a Fidesz jelöltje, mindössze 41%-ot szerzett (336 voks). A jobboildal összességében erősen szerepelt, hiszen
Szabó Péter, a lokálpatrióták jelöltje 20%-ot is meghaladó eredménnyel zárt, míg a jobbikos
Bogáncs Tamás János is pártja egyik legerősebb eredményét hozta, ahogy az a tavaszi választás óta várható volt.
Zsarnai Sándorné, ahhoz képest, hogy az őt indító politikai szervezet, az MSZP, áprilisban az itteni szavazókörökben 24%-ot ért el, a mostani 17%-os eredményével igencsak gyengén szerepelt.
Bana János, eddig fideszes képviselő, idén már PVM-es jelölt, bár több mint 10%-ot szerzett, de az utolsó helyen végzett. A mostani és a négy évvel ezelőtti választások alapján úgy látom, hogy ez a városrész tipikus példa arra, amikor egy cseppet sem a jelölt személye, hanem a mögötte lévő logó dönti el a képviselői mandátum sorsát. (A körzetről szóló előzetes elemzés
itt.)
A VII-es számú egyéni választókerület képviselői székének sorsa
nem volt kérdés.
Leber Ferenc, fideszes jelölt magabiztosan nyert. A körzetet 1998 óta zsinorban negyedszer nyeri fideszes jelölt. A nagyobb küzdelem inkább a (kompenzációs listára érkező szavazatok szempontjából fontos) második helyért ment, amiből végül szoros versenyben, a szocialisták polgármester-jelöltje,
Mezősi Árpád került ki győztesen.
Narancssárga lobogó került a
Lussoniumra. A VIII-as körzet
Spiesz József, fideszes jelölt szintén egyértelmű győzelmét hozta, ami sokakat, velem együtt, meglepetésként ért. A legnagyobb kérdés, hogy hová lett 2006 óta szám szerint 195 főnyi Kovács Sándor szavazó. A lokálpatrióta politikus ekkora veszteséget még önmagában az országos közhangulattal sem magyarázhat, főleg ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a külső városrészeket leszámítva az egyesület Pakson szinte minden körzetben megerősödött vagy legalább stagnált szavazószámot tekintve. Ezért nem is kezdeném el ebben az írásban fejtegetni ennek az eredménynek a mikéntjét, mert a héten még egy külön írást fogok szánni ennek a körzetnek.