2010. október 2., szombat

Ki a motiváltabb?

  Holnap választunk. A rendszerváltozást követő hatodik önkormányzati választás fog lezajlani Magyarországon és így Pakson is. A tapasztalatok a választási részvételt illetően különbözőek. Pakson 1998-ban még csak 46,61% volt a résztvevők aránya, majd ez a szám 2002-ben 50,73 %-ra nőtt. 2006-ban 54,07 % járult városunkban a szavazóurnák elé. A részvételt illetően egyébként az ország egész terültén fokozatos volt a növekedés az utóbbi két választáson. Török Gábor politológus szerint a mostani, viszonylag egyértelmű helyzetben, ahol az emberek kevesebb tétet tulajdonítanak a választásnak, csökkenhet a részvételi hajlandóság.

  Ha Török feltételezését megfordítom és azt veszem alapul, hogy akkor nagy a részvétel egy választáson, ha a verseny látszólag egyáltalán nem előre lefutott, akkor Pakson az országos átlagtól eltérően viszonylag magas részvételi arányra számíthatunk holnap. Ehhez még hozzájárul az is, hogy a településen a politikusok az elmúlt hetekben komoly erőfeszítéseket tettek a választók mobilizálásának érdekében. Az utóbbi időben lakossági fórumok, sajtótájékoztatók, kampányrendezvények, tv-viták és tv-reklámok sorozata bíztatta a paksiakat a választáson való aktív részvételre. Török bizonyára az országos pártszimpátia alapján gondolta lefutottnak a választásokat, de Pakson ezzel szemben a Fidesznek és az MSZP-nek független jelölt indulásával is számolnia kell, ami teljesen felboríthatja az országos trend szerint kialakuló erőviszonyokat. Pakson egyébként 98'-ban és 2006-ban is meghaladta a részvételi arány az országos átlagot.

  A választáson való kisebb részvételi arány valószínűsíthetően Kozmann Györgynek kedvezne, míg a nagyobb részvételi arány a másik két jelölt számára lenne kedvezőbb. Hajdú János, fideszes jelölt számára fennáll a veszélye annak, hogy pártja szavazótáborának egy jelentős része a kialakult magyar közhangulat következtében, a biztos győzelem hitének nyugodtságával otthon marad, míg Mezősi Árpád, baloldali szavazói esetében éppen ellenkezőleg az jöhet számításba, hogy az országos hangulat révén előre elkönyvelt vereség miatt nem jelennek meg szimpatizánsok a szavazáson. Azok viszont, akik változást szeretnének látni a város élén, feltehetően sokkal inkább motiváltabbak lesznek. Mivel Kozmann Györgynek van esélye a győzelemre, - ami az elmúlt időszak felé irányuló fideszes reakcióiból is rendkívül kivehető volt - így az őrá voksolok érdekeltek lesznek holnap a választáson való megjelenésben.
  Ezért aztán sok múlhat azon, hogy a két nagy párt szavazói mennyire biztosak a szavazás kimenetelében és mennyire lesznek vasárnap tudatosak.

Hivatkozások:
*Török Gábor elemzése (2010. szeptember 26.)
*Az 1998-as választás eredményei
*A 2002-es választás eredményei
*A 2006-os választás eredményei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése