2010. október 5., kedd

Következtetések - I. rész (Polgármesterválasztás)

  Két nappal vagyunk túl az önkormányzati választáson. Ideje kielemezni a Pakson történteket. A választás bár bizonyos szempontból már előre várható eredményt hozott, mivel teljesen megegyezett az országos tendenciákkal, mégis tartogatott meglepetéseket. Engem két pontja lepett meg a választásnak; a 8-as számú választókörzet igencsak egyértelműre sikeredett végeredménye és a kompenzációs listákon elért eredmények sorrendje (harmadik a PVM - 834 szavazat, negyedik a Jobbik - 598 szavazat). E két tényezővel még külön is fogok a héten foglalkozni. Előbb azonban tekintsük át a választást egészében, kezdve a polgármester-választással.

   A polgármesteri székért folyó küzdelemben Hajdú János, a Fidesz jelöltje, 4143 szavazattal tudott nyerni. Ez a polgármesterekre leadott voksok nagyjából 57%-a. Kozmann György, a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete által támogatott független induló, a voksok közel 30%-át, 2160 szavazatot gyűjtött össze, míg Mezősi Árpád, szocialista polgármesterjelölt a szavazatok valamivel több, mint 13%-át szerezte meg (974 voks). A választás tehát Hajdú magabiztos győzelmét hozta, hiszen közte és a második helyen végzett Kozmann között közel 2000 szavazat különbség volt. Hajdú legerősebb körzete a külső településrészek által alkotott szavazókörzet volt, itt a leadott szavazatok 70%-át gyűjtötte össze, de más körzetekben is elsöprő eredménnyel zárt. Korábbi körzetében, az 1-es vk.-ban 60%-ot, a Fidesz fellegvárnak tartott 2-es vk.-ban 57,5%-ot, a korábban ingatag pártállású városrészeket magába foglaló 3-as vk.-ban pedig 62%-ot szerzett. Leggyengébben az 5-ös számú egyéni választókörzetben szerepelt, ahol a szavazatok felét sem tudta megszerezni. Ezzel szemben Kozmann az 5-ös és 6-os választókörzetekben érte el legjobb eredményeit, itt mindkét körzetben meghaladta a rá leadott szavazatok aránya a 35%-ot. Ő leggyengébben a külső településrészeken szerepelt (21,5%). Mezősi Árpád legerősebb körzete a 4-es számú körzet volt, ami takarja a korábbi 5-ös számú választókörzet nagy részét, ahol Mezősi 2002-ben és 2006-ban egyénileg indult. Itt a szavazatok 20%-át kapta. Leggyengébben az 1-es számú körzetben szerepelt, itt 8,5%-ot szerzett.

   A részvételi arány egyébként azokban az óvárosi választókörzetekben volt a legmagasabb, amik Hajdú János erősségeinek bizonyultak, néhol még az 50%-ot is meghaladva. Abban a két lakótelepi körzetben viszont, ahol Kozmann legjobb eredményeit elérte, a részvétel a 40%-ot sem érte el.

   Az eredménysort fontos még a jelöltek mögött álló jelölő szervezetek tükrében is megnézni. Hajdú Jánost a helyi Fidesz indította és a Paks Városért Mozgalom is támogatta. A két szervezet egyéni jelöltjeire összesen 4277 szavazatot adtak le. Ennek csak 97%-a a Hajdú Jánosra leadott szavazatok mennyisége. Így ha azt vesszük, hogy nagyjából ugyanannyian szavaztak polgármesterre, mint egyéni képviselőkre (polgármesterre 7277-en, egyéni képviselőre 7245-en), akkor Hajdú esetében minimális átszavazásról (max. 3%) beszélhetünk.
  Érdekesebb a kép Mezősi Árpád esetében. A szocialista jelöltet 974-en támogatták, míg a párt egyéni jelöltjeire 1227-en szavaztak. Ez azt jelenti, hogy a szocialista szavazók nagyjából 20%, tehát ötöd része átszavazott, feltehetően a harmadik jelöltre Kozmann Györgyre.
  Kozmann 2160 szavazatot gyűjtött össze, míg az őt támogató egyesület jelöltjei összesen mindössze 1143 voksot szereztek. A független jelölt a mögötte álló szervezet teljesítményét 190%-kal felülmúlta, tehát jóformán dupla annyi szavazatot tehetett zsebre, mint a lokálpatrióták. Persze sem az az egyötödnyi szocialista átszavazó, sem az a 2,5% - 3%-nyi fideszes átszavazó nem lett volna elég ennek a teljesítménynek az eléréséhez, hiszen így csak 1500-1600 szavazat gyűlt volna össze neki. Ahhoz, hogy ez a 2160 voks felhalmozódjon az egykori élsportolónak, ahhoz a jobbikos szavazók támogatására is szükség volt (nagyjából 600 fő). Így már szinte pontosan kirajzolódik a 2160 voks eredete. Úgy vélem, hogy a polgármester választás eredménye teljes mértékben alátámasztja azt a feltevésemet, hogy a Jobbik és a Paksi Lokálpatrióták Egyesülete egymás kárára indultak az önkormányzati választáson.

Hivatkozás:
*A 2010-es önkormányzati választás eredményei

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése