 |
A vitát megnyerte, a választás még hátra van |
Szerda óta adós vagyok egy, a 8-as számú választókörzet képviselőjelöltjeinek Tv vitáját elemző írással. Mivel szerdán nem lehettem Pakson, ezért adósságomat kénytelen vagyok ma este törleszteni. A vitáról készült felvételt ezúttal sikerült megszereznem. A vitaműsornak azért tulajdonítok nagyobb jelentőséget, mert a 8-as számú választókörzet a közé a három körzet közé tartozik Pakson, ahol a legkevésbé egyértelmű a választás végkimenetele. Ezt feltehetően a jelöltek is megérezték.
Spiesz József, fideszes jelölt és a vita némely pontján bekapcsolódó
Forster József, szocialista jelölt össztüzet zúdítottak a korábbi képviselőre, a lokálpatrióta
Kovács Sándorra.
A vita a jelöltek programismertetőjével kezdődött. A jelöltek ABC szerinti sorrendben számoltak be elképzeléseikről. Forster József a helyi MSZP programjából már megismert elemeket sorolta fel, Spiesz József a külső városrészek politikatörténetéből tartott egy rövid beszámolót, majd arról szónokolt, hogy az utóbbi évek sikerei a gyapai kötődésű Hajdú János polgármesternek voltak köszönhetőek. A PVM színeiben induló
Lipták János programjaként egy speciális, szinte csak Dunakömlődöt érintő tervezetet ismertetett, amelynek fő tartalmi mondanivalója a kömlődi Présházsor felújítása. Kovács Sándor és
Horváth Zoltán, jobbikos jelöltek tartalmasan felvázolták elképzeléseiket, melyek (más körzetek jelöltjeinek gyakorlatilag egyhangú programjaihoz viszonyítva) egymástól eltérő elemekkel bírtak.
 |
Kovács Sándor |
A vita kimondottan érdekesre sikeredett, a résztvevők által választott vitastílus és érvstratégiák miatt. Lipták János gyakorlatilag minden elképzelést támogatott és a csatározásban egyeltalán nem vett részt, így sokszor úgy tűnhetett, mintha ott sem lenne a stúdióban. Ezáltal aligha hívta fel a választók figyelmét magára. Hozzá hasonlóan Forster József is csak néha vette ki a részét a szavakkal történő pofozkodásból. A vita elején a részönkormányzatok megalakulásának időpontját feszegető kérdéskör kapcsán Spiesz Józseffel karöltve próbálták mintegy élcelődő hangnemben rombolni Kovács Sándor imidzsét, majd a vita végén a fideszes városvezetés felé is rúgott egyet, amikor azt állította, hogy a városvezetés számára csak nyűg a külsővárosrészek képviselete. Liptákkal és Forsterrel ellentétben, Spiesz József folyamatos és éles kritikát intézett a körzet korábbi képviselője, Kovács Sándor felé, valamint folyamatosan másokra (hol Kovácsra, hol a kormányzatra, hol a részönkormányzatok többi képviselőjére) próbálta hárítani a rá, mint részönkormányzati képviselőre, valamint a fideszes városvezetésre vonatkozó kritikákat. Spiesz ezzel a vitában agresszív hangnemmel és saját oldaláról semmit el nem ismerő vitastílussal a politikatörténet tapasztalatai alapján inkább maga alatt vágta a fát, mint Kovács alatt. Ha célja az volt, hogy Kovács alkalmatlanságát bizonyítsa, akkor nagyon rossz taktikát választott. A stílus maga az ember, hangzik a közmondás. Ezt a stílust egy zárt önkormányzati ülésen meg lehet, sőt van amikor meg kell engednie egy képviselőnek, de egy televíziós kampányvitaműsorban teljesen más vitakultúra érvényesül. Feltételezem, lesznek választók, akik ezt aligha fogják vasárnapig megbocsájtani a jelöltnek, pedig a 8-as vk-ban minden egyes szavazat számítani fog.
Kovács Sándor, bár folyamatos és többoldali támadások érték és sokszor védekező pozícióba kényszerült, ügyesen háírtott. Racionális érveket hozott fel az őt érő vádakra, hiszen valóban nehezen hihető, hogy egy párszáz fős kistelepülés részönkormányzata, a központi önkormányzat támogatása nélkül, több milliós projekteket tudjon kivitelezni. Nem gondolnám, hogy a vitaműsor alatt őt érő támadások számottevő változást okoznának a lakosság szemében a Kovácsról kialakult képet illetően.
Horváth Zoltán, jobbikos jelölt, volt a vita igazi nyertese. Úgy vált annak aktív résztvevőjévé, hogy nem érték támadások. Mivel nem kellett semmilyen irányú kritikára koncentrálnia, ezért volt lehetősége és ideje kifejteni elképzeléséeit és néhol hozzászólni a vitás kérdésekhez. Ráadásul látszott, hogy szakmailag felkészülten érkezett a stúdióba. Hogy mennyire szándékosan, azt nem tudom, de stratégiailag is ügyesen alakította helyzetét, mivel elismert lokálpatrióta érdemeket és többször úgy tűnt, mintha Kováccsal értene egyet - tehát onnan próbált meg szavazatokat szerezni, ahonnan egy jobbikos ma legkönnyebben szerezhet Pakson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése