Magyarországon napjainkban négy meghatározó politikai erőről beszélhetünk. A Fiatal Demokraták Szövetsége /FIDESZ/, a Magyar Szocialista Párt /MSZP/, a Jobboldali Ifjúsági Közösség Magyarországért Mozgalom /JOBBIK/ és a Lehet Más a Politika /LMP/ azok a politikai egyesületek, melyeknek sikerült elérni a 2010-es tavaszi országgyűlési választásokon a parlamentbejutáshoz szükséges 5%-os küszöböt. A Tolna megyei II.-es választókerületben (melynek központja Paks) már 2010. áprilisában is csak e négy párt közül hárman voltak képesek összegyűjteni az induláshoz szükséges 750db kopogtató cédulát. A Lehet Más a Politika elindulni sem volt képes a Paks várost és környezetét magábafoglaló választó kerületben.
A Budapestet és a 19 megyét magábafoglaló összesen 20 megyei listát összehasonlítva, az LMP Tolna megyében országos viszonylatban az 5. legrosszabb eredményét érte el. Pakson belül 6,3%-ot szerzett, ami ugyan nem sokkal, de az országos átlag alatt van.
Az LMP paksi gyengesége eltekintve újdonságától - még kevés a vidéki alapszervezetük - és attól, hogy általában a fővárosi, korábbi liberális szavazóréteg választotta (az egykori SZDSZ fellegváraknak számító budapesti körzetekben volt a legerősebb) más okból sem lehetett nyerő a paksiak szemében. Az LMP köztudottan már a választások előtt is jó kapcsolatokat ápolt környezet védő egyesületekkkel, köztük a Greenpeace-vel. Azzal a Greenpeace-vel, amely folyamatosan a Paksi atomerőmű bezárása mellett kampányol, környezetvédelmi okokból. Maga Schiffer András, az LMP vezetője, 2010. március elején a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, az atomenergiával szemben inkább a megújuló energiaforrásokat támogatja. Arra kérdésre, hogy "Megújítanák-e Paksot?" így felelt:
Újabb atomerőmű létesítése, működtetése iszonyúan drága, túl a környezeti kockázatokon. Az LMP megengedhetetlennek tartja, hogy a több generációt érintő energiastratégiai döntéseket egy pár oldalas papiros alapján, átláthatatlanul, társadalmi vita nélkül hoz meg a parlament.
Az erőmű vezetése sajtóközleményeiben úgy nyilatkozik, hogy a magyar lakosság 77%-a támogatja az atomerőmű működését - bár én erre vonatkozó közvélemény-kutatási eredményt eddig nem találtam. Az viszont tény, hogy a Paksi Atomerőmű Zrt. és a cégnek bedolgozó vállalatok a legnagyobb foglalkoztatók a térségben, 2300 embert juttatnak megélhetéshez és várost olyan lehetőségekhez, amit más hasonló méretű település nem tehetne meg. Ezért a fentebbi adat realitása valóságosnak tűnik. Ide vezethető vissza, hogy az LMP radikális erőmű ellenességéből kifolyólag Pakson és környékén a pártnak nem alakult ki komolyabb támogatottsága.
Források:
Újság:
*Paksi Hírnök, XIX. évfolyam 5.szám, 5.oldal - Partnerek lennének a bővítésben
Internetes forrás:
*(Az országos választási iroda honlapjának adattára a 2010-es országgyűlési választások területi választókerületek eredményeiről(TVK) - listás szavazatokról)
*(A paksi szavazókörök adatai - 2010 országgyűlési választások)
*(LMP-Greenpeace egyeztetés a választások előtt)
*(Greenpeace tiltakozás az erőmű ellen)
*(Schiffer nyilatkozata)
*(Az atomerőmű támogatottságáról - az erőmű sajtóközleménye)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése