2010. szeptember 20., hétfő

Csak a foci?

   Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire hajtanak a paksi Szérűskert városrészében induló képviselőjelöltek a magyar NB I-ben játszó Paksi Futball Club szurkolóinak szavazataira. A 2010. szeptember 17-én, pénteken este, a TelePaks TV-n közvetített választási vitaműsor bemutatkozó részéből, ahol a paksi 3-as számú választókörzetben induló jelöltek szerepeltek, ez volt a legszembetűnőbb.


A szavazatuk kellene (Fotó: paksifc.hu)


  A helyi Fidesz elnöke, és körzeti jelöltje, Bordács József, bemutatkozását illetően azt emelte ki, hogy sportszerető családban él és különösen a fociért rajong, illetőleg később a körzet problémáival kapcsolatban is a sport támogatását emelte ki.
  Nem volt ezzel másképp Hornyánszki János, a lokálpatrióták jelöltje sem. A politikus szerint a Fehérvári úti sportcsarnok további fejlesztése és annak szabadabbá tétele a tömegsprotot űzni vágyok felé az egyik fő cél a körzet sportpolitikáját illetően.
  A legerőteljesebben Wolf Henrietta, a Jobbik jelöltje hangsúlyozta a sportolás szükségességét, aki egymás után 4-szer mondta ki a sportolás szót a vele készített beszélgetés során.
  A sport-téma és különösképpen a futball felemlegetése, azért volt ennyire fontos a képviselőjelöltek számára, mert ebben a városrészben található a Paksi Futball Club pályája. A politikusok most jól feladták a leckét a csapat rajongóinak, mert ezek után más szempontokat is figyelembe kell majd venniük, amikor október 3-án valakinek a neve mellé lerakják az X-et.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése