![]() |
Kern József (fotó: paks.fidesz.hu) |
A FIDESZ képviselőjelöltje, Kern József jó eséllyel számíthat arra, hogy az önkormányzatnál a következő négy esztendőben is pártja frakciójában dolgozhat. Bár körzete, a IV-es számú körzet, ami a körzethatár módosítások következtében nem a korábbi IV-es, hanem a régi V-ös választókörzetet és néhány másik utcát foglal magába, a rendszerváltás óta eltelt időben különböző kezekben volt. 1994-ben a PVM jelöltje nyert, majd 98’-ban a FIDESZ-MPP-MDF-SZDSZ-Polgári kör által indított Haas Ferenc Tihamér. A 2002-es választáson a mostani szocialista polgármesterjelölt, Mezősi Árpád tudott nyerni, MSZP-s színekben és a Fidesz jelöltje csak a harmadik helyen végzett. 2006-ban viszont itt is a Polgári Összefogás aratott győzelmet, a 2002 és 2004 között alpolgármester, a régi IX-es választókörzet fideszes nyerőemberének számító, Bagdy László a szavazatok pontosan 50%-át tudta megszerezni.
A mostani választáson, a régi IV-es körzetben már fideszes képviselőjelöltként 2006-ban mandátumot szerzett, Kern József indul. A félreértések elkerülése végett érdemes megemlíteni, hogy ez a Kern József nem azonos a korábbi írásaimban már többször is emlegetett dunakömlődi sikerpolitikussal, aki szintén fideszes képviselőként fejezte be politikai pályafutását.
Kern egy képviselői ciklus után megfelelő ismertséggel rendelkezik ahhoz, hogy meg tudja tartani a azokat a választókat, akiknek bizalmát Bagdy 2006-ban elnyerte, ebben pártja országos népszerűsége is segítségére lesz. Igaz, a politikusnak számolnia kell azzal is, hogy a 2006-ban Pakson nem induló Jobbik is szavazatokat vihet el.
Haaz Ádám, az MSZP jelöltje, Kernhez hasonlóan a régi IV-es körzetet képviselte 2002 és 2006 között és éppen mostani ellenfele aratott sikert felette 2006-ban. Haaz ennek ellenére kompenzációs listáról be tudott kerülni a testületbe és immáron 8 éves önkormányzati tapasztalat áll mögötte, így a lakosság körében megfelelő ismertséggel bírhat. A körzethez tartozó szavazókörökben azonban az MSZP-re és a Fidesz-KDNP-re leadott listás szavazatok között 368 voks különbség volt a FIDESZ javára, ami nem túl bíztató Haaz esélyeit illetően.
A körzetben tavasszal a Jobbik sem tudott különösebbet mutatni. A párt egyetlen részleges sikerforrási lehetősége, hogy Gáspár Viktor, a Jobbik helyi elnöke szintén rendelkezhet már akkora tekintéllyel és ismertséggel, hogy pártja listáját valamennyi plusz-szavazattal bővíthesse.
A Paksi Lokálpatrióták Egyesülete színeiben induló Villányi Ildikó sem lehet bizakodó. Az őt indító egyesület jelöltje 2002-ben itt hozta a csoportosulás 3. leggyengébb eredményét, majd 2006-ban, mikor szintén Villányi Ildikó indult, a lokálpatrióták ugyanitt érték el városi szinten legkisebb szavazati arányukat.
A PVM által indított Tell Anikó hátránya, hogy „újoncként” nem rendelkezik akkora ismertséggel, mint a másik négy jelölt és az őt indító mozgalom 2006-ban mindössze 24 szavazatot (2,81%) szerzett a körzetben.
Hivatkozások:
*(A 98'-as önkormányzati választás eredményei)
*(A 2002-es eredmények - Paksi Városháza, 2002. október II. évf. 9. szám)
*(A 2006-os eredmények)
*(A 2002-es eredmények - Paksi Városháza, 2002. október II. évf. 9. szám)
*(A 2006-os eredmények)
*(Itt tekinthető meg a körzetben indulók listája)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése