2010. szeptember 17., péntek

Kételyek között

Szabó Péter (fotó: Paksi Hírnök)
  Az eddig említett fideszes jelöltek többségével szemben, Dr. Nagy Tibornak, a párt paksi VI. számú választókerülteben induló jelöltjének egyeltalán nem lesz egyszerű a győzelem megszerzése. A VI.-os vk., melyet a korábbi 8-as körzetnek és a régi 7-es körzet felének összevonásával hoztak létre, sohasem tartozott a FIDESZ helyi bástyái közé. Míg a régi 7-es vk.-ban 1990-ben a FIDESZ-SZDSZ jelöltje, aratott sikert, addig 94'-ben már csak utolsó előtti helyre tudott befutni a párt, igaz ugyan, hogy az MSZP-SZDSZ sem nyert, de jelöltjük megelőzte a fideszes jelöltet. Az 1998-as széljárás ismét a jobboldalnak kedvezett és Hajba Antal a FIDESZ-MPP-MDF-SZDSZ-Polgári Kör csoportosulás színeiben megnyerte a körzetet,. 2002-ben Zsarnai Sándorné, az MSZP jelöltje, pártja egyik legerősebb paksi eredményét hozva, szerezte meg a képviselői széket a körzetben, míg a 2006-os közhangulatban újra a FIDESZ jelöltje, a most az I-es vk.-ban induló Barnabás István szerezte meg a legtöbb voksot Zsarnainéval szemben. Nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy 2006-ban a legszorosabb eredmény itt született, hiszen a korábbi szocialista képviselőnő 3%-kal maradt le Barnabástól. A 8-as számú választókörzetben, megfelelően az országos erőviszonyoknak, 94-ben az MSZP-SZDSZ jelöltje nyert, igaz mindössze 3 szavazattal a jobboldali pártok által alkotott koalíció előtt. 1998-ban, a fideszes, Bogáncs János a szavazatok közel 60%-át megszerzve lett képviselő, habár paksi viszonylatban az egyik legjobb szocialista eredmény is ugyanebben a körzetben született a 98'-as választáson, Törteli Béla ugyanis az érvényes szavazatok 24%-át kapta meg. 2002-ben fordult a kocka és győzőtt, a most (Barnabáshoz hasonlóan) szintén az I-es vk.-ban induló Dr. Strasszer Tamás, igaz mindössze 10 szavazattal előzte meg a Polgári Összefogás jelöltjét. 2006-ban, ahogy a nyolc akkori másik paksi körzetekben is, a FIDESZ támogatásával induló Bana János aratott sikert Strasszerrel szemben.

 Ami az előző választások eredményeit illeti, első blikkre kiszúrható, hogy a körzet mindig is nagyon ingatagnak számított és sokszor a győztes is csak egy-két szavazattal tudott többet szerezni, mint a második helyezett. Az mindenképpen borítékolható, hogy a körzet egy nagy létszámú és masszív baloldali szavazócsoporttal bír, én mégis érzek egyfajta jobboldali túlsúlyt. Az "érzek" kifejezést itt szándékosan használom, mivel tudományosan megindokolni ezt az állításomat ebben a pillanatban nem tudnám, de véleményem szemléltetése céljából Gutai Istvánt idézem, aki a Gyönyörű a szibériai erdő című könyvében,  arról, hogy a baloldali jelölt 94'-ben 3 szavazattal verte meg a FIDESZ és szövetségei által indított jelöltet, a következőképpen ír:

Talán itt mutatkozott meg legszembetűnőbben a parlamenti ellenzéki pártok együttműködésének a fogyatékossága: harmadik a keresztény demokrata jelölt lett.
 Ugyanez a logika vezetett a 2002-es választáson is a Polgári Összefogás jelöltjének sikertelenségéhez. Süli János 10 szavazattal kapott ki, amikor a harmadik helyen, a négy évvel azelőtt még FIDESZ-jelöltként induló Bogáncs János végzett, 115 szavazattal. A 94'-es és a 2002-es választási eredményekből levonva a következtetéseket, a magam részéről, még ha ez nem is igazolható a politika-tudmány szempontjából (hacsaknem létezik olyan közvélemény-kutatás, amely 2002-ben, Pakson, a lokálpatrióta szavazók másodlagos pártszimpátiáját vizsgálta) jobboldali túlsúlyt vélek felfedezni.


 2010-ben a FIDESZ Dr. Nagy Tibort indítja a VI-os választókörzetben. Nagy, habár nem rendelkezik múlttal a paksi politikában, a másik négy jelölttel szemben, a neve mellett lévő pártlogó előnyével állhat a rajthoz. A politikusnak azonban számításba kell vennie, azt a számára kedvezőtlen tényt, hogy az őt indító FIDESZ ezekben a szavazókörökben érte el leggyengébb eredményét a városban tavasszal (éppencsak meghaladta a pártra leadott voksok aránya az 50%-ot), miközben a szocialisták a legjobb eredményeiket itt hozták, volt ahol 24%-os szavazati arányt elérve, míg a Jobbik a város tényleges területén elért eredményeit tekintve, szintén itt volt legerősebb, 20% körüli szavataránnyal.
  Tény és való, hogy az elért szavazatarányok (50%, 24% és 20%) közötti óriási különbségről beszélünk, azonban Nagy számára fennáll a veszélye annak, hogy különböző részvételi hajlandóság lesz majd tapasztalható az önkormányzati választáson, mint az országgyűlési választáson volt és előre nem lehet tudni, hogy a sokak által győztesnek elkönyvelt FIDESZ, vagy a rosszabb helyzetből induló MSZP szavazói lesznek az adott szituációban motiváltabbak a szavazásra. Ennek ebben a körzetben, ahol mindig csak néhány szavazton múlt a győzelem vagy a vereség, sokkal nagyobb jelentősége van, mint bármelyik másik városrészben. Amennyiben a FIDESZ szavazói otthon maradnak abban a hitben, hogy az országos szintű közvélemény-kutatások által már kimutatott győzelem és a tavaszi választásokon elért eredmény "magától" megismétlődik, akkor abból kizárólag Nagy jöhet ki rosszul.
  Tovább fogja gyengíteni a Fideszt, hogy azok közül, akik áprilisban a párt mellé tették voksukat, feltételezhető, hogy lesznek most olyanok, akik valamelyik helyi szervezet jelöltjét támogatják majd.
 A Paks Városért Mozgalom, Bana Jánost indítja a körzetben, aki 2006-ban még a Polgári Összefogás támogatásával indult és lett képviselő a régi 8-as vk.-ban, így egészen biztos, hogy a Bana által elvitt szavazatok a FIDESZ táborát fogják csökkenteni, míg a lokálpatrióták által indított Szabó Péter szintén számíthat olyan szavazatokra, amiket tavasszal még a FIDESZ-KDNP lista kapott.

 Zsarnai Sándornénak, akit az MSZP-SZDSZ immár harmadik alkalommal indít a körzetben, nem kell olyan aggályokkal számolnia, mint Nagynak. A politikusnő választókörzete rendelkezik egy eddig tartósnak bizonyuló, paksi viszonylatban nagy létszámú, baloldali szavazótáborral. Ezt a szavazótábort nem sok eséllyel tudja majd megszólítani egyik helyi szervezet sem. A korábbi FIDESZes képviselő, Bana János, aligha számíthat balról érkező szavazatokra, míg a PLE jelöltje, Szabó Péter is inkább a tavaszi jobbikos és fideszes voksok közül gyűjthet majd magának, az elkövetkező választáson. Míg Nagy eddig ismeretlen volt a helyi politikában, addig Zsarnainéról kétségtelenül el kell, mondani, hogy az utóbbi 8 év egyik legnépszerűbb és legsikeresebb baloldali politikusa volt Pakson és majd egy évtizedes önkormányzati rutinja is vonzó lehet a választópolgároknak szavazatuk leadásakor. Mindennek ellenére pártja óriási hátrányából ő sem fog tudni előnyt kovácsolni. Az ő reménye az lehet, hogy a választáson való részvételi hajlandóság és a helyi szervezetekre leadott szavazatok aránya neki fog majd kedvezni.

 Szabó Péternek, a lokálpatrióták jelöltjének, a helyzete egyelőre teljesen kétesélyes. Szabó 2002-ben és 2006-ban a régi 6-os számú körzetben indult. A politikus, a 2002-ben megszerzett szavazóinak közel 40%-át veszítette el a 2006-os választásokig (2002-ben 147 szavazatot szerzett, 2006-ban már csak 90-et), így esetében kérdéses, hogy az új helyszín mit eredményez. Idén feltehetően a Jobbikkal is osztoznia kell a voksokon. Számításba kell azonabn venni, hogy a politikus helyzetét javíthatja, hogy 2006-ban listáról be tudott kerülni az önkormányzatba és ott megfelelő ismeretségre és rutinra tehetett szert. Ez a tény akár meg is növelheti sikerességét a választókörzetben, valamint a városi gimnázium történelemszakos tanáraként számíthat a körzetében élő fiatalok (egykori és mai tanítványainak) szavazatára is. Az ő szerepléséről előre nyilatkozni felelősséggel nem lehet. Egy önkormányzati választáson, ahol nem csak a jelöltet indító párt, hanem a jelölt személye is rengeteget vet a latba, akár a győzlemet, akár a teljes kudarcot is eredményezhet az ő esetében.

 Bana János, aki 2006 óta a régi 8-as vk. fideszes képviselője volt, most a PVM színeiben indul. Bana  elsősorban régi fideszes szavazóiban bízhat. Kérdéses, hogy a narancsszínű logó nélkül mennyien voksolnak majd rá 2006-os szavazói közül. Számíthat még az őt indító mozgalom szavazóira is, akiknek aránya 2006-ban a 7-es és 8-as választókörzeteket figyelembe véve 3- illetve 6%-ot tett ki.

  A Jobbik által indított Bogáncs Tamás János, a Paks város területén lévő "legjobbikosabb" választó körzetben indul. Pártja a város területén kimagaslónak számító, 20% körüli eredményt szerzett áprilisban, a körzethez tartozó szavazókörökben. Ha meg tudtja tartani azt a nagyjából 250 fő körüli szavazócsoportot, aki tavasszal pártját támogatta, akkor azzal, akárcsak az I-es vk.-ban induló jobbikos Hunyadi László, rendkívül nagy szavazatszámmal növelhetné a Jobbik kompenzációs listáját, ami számára sem mindegy, hiszen Gáspár Viktor, helyi pártelnök után, Bogáncs a második a Jobbik paksi listáján.


Hivatkozások:
*Gutai István; Gyönyörű a szibériai erdő, Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2005 -153. oldal
*(A 98'-as önkormányzati választás eredményei)
*(A 2002-es eredmények - Paksi Városháza, 2002. október II. évf. 9. szám)
*(A 2006-os eredmények)
*(Itt tekinthető meg a körzetben indulók listája)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése