A fogalom meglehetősen újnak számít Paks politikai életében. A Jobbik szórólapján találkoztam vele először. A párt paksi szervezetének főbb várospolitikai elképzelései közé tartozik az ötlet, bár a szórólap nem tartalmaz konkrétumokat, mégis érdemes eltöprengeni a gondolaton. Az utcaképviseleti rendszer (feltételezésem szerint) azt takarja, hogy az adott körzet utcái saját képviselőket választanak, akik egy körzeti fórumon egyeztetnek a körzet képviselőjével. A rendszer valóban nagyobb teret adhat arra, hogy a lakosság ismertesse problémáit és hallassa a hangját az önkormányzatban, de kérdés, hogy mennyire működne ez. Magyarországon napjainkban még gyermekcipőben jár a demokrácia és a lakosság sokkal inkább csak lehetőségnek, mint kötelességnek érzi a közügyekben való részvételt. Így joggal gondolhatjuk, hogy a lakosság egy jó része, ahogy még a választáson sem hajlandó részt venni, úgy a saját környezetének sorsa sem érdekelné. Egy fejlettebb országban, ami nagyobb hagyományokkal rendelkezik a demokráciát illetően, ez jól bevált módszer lehetne, de Magyarországon aligha. A paksi Jobbik ezen elképzelése egyébként egyáltalán nem rossz, sőt az ellenkezőjét bizonyítja annak a pártot igen gyakran érő vádnak, hogy antidemokratikusak lennének. Csak inkább úgy fogalmaznék, megvalósulása koraszülés lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése