Hornyánszki János a TelePaks TV-ben |
Hornyánszki János, a 3-as számú választókörzet PLE-s képviselőjelöltje több ízben is keményen támadta a körzet korábbi képviselőjét, Féhr Györgyöt és Bordács József, fideszes jelöltet, mindamellett többször egyetértett Faller Dezső szocialista jelölttel.
Először egy a munkahelyteremtéssel kapcsolatos kérdésben vélte úgy, hogy a korábbi képviselő és a várost irányító fideszes önkormányzat nem végezte el a vállalatok felkészítését az erőmű bővítésével kapcsolatos feladatokra - miközben már négy esztendeje ígéri ezt, majd az ügyben is komoly vitába keveredett, hogy miért nem kérdezi meg a városvezetés a paksiakat bizonyos kérdésekben, miért nem megfelelő a tájékoztatás, a kommunikáció. Ezt a szocialista Faller is sérelmezte. Szintén egyetértettek azt a felvetést illetően, mely szerint a civil szervezeteket jobban be kellene vonni a város irányításába, illetőleg a műsor végén Hornyánszki megjegyezte, hogy a paksi civil lakosság azért távolodott el a politikától, mert a korábbi vezetés nem hallgatta meg őket.
Nem tudom, hogy Hornyánszki János szándákosan alakította-e többször is Fallerhez hasonlóan álláspontját, vagy csak a véletlenszülte pillanatnyi közös nevezőről van szó, de az biztos, hogy ez aligha lesz célravezető a kampányban. A korábbi választások azt mutatják, hogy Faller alapvetően szilárd szavazótáborral rendelkezik, így ha Hornyánszki célja az volt, hogy esetleg szavazatokat raboljon Fallertől, az nem valószínű, hogy eredményes lesz. Ezzel szemben azok a lokálpatrióta szavazók, akik egyébként egy jobboldali irányvonalat támogatnak, nem biztos hogy tolerálják Hornyánszkinak a baloldal vezetőjével való összehangoltságát. A lokálpatrióta jelölt számára a leghitelesebb az lehetett volna, ha úgy készül a vitára, hogy nem csak a körzet korábbi képviselőjével és a Fidesz elnökével száll majd szembe, hanem tudatosan úgy alakítja a beszélgetést, hogy legalább egyszer vita generálódjon közte és az MSZP-s politikus között is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése