2010. szeptember 24., péntek

Bővítési dilemma

Kozmann György
  A választási kampány egyik legfőbb dilemmája az atomerőmű bővítésének kérdése. Nem is maga a bővítés, azt mindenki támogatja, sokkal inkább az, hogy mely vállalatok jutnak majd szerephez a terv kivitelezésében. A helyieké, vagy máshonnan (esetleg külföldről) érkező vállalatoké lesz a munka?

  Amennyiben máshonnan érkező vállalatok kapják a munkát, akkor valószínűsíthető, hogy nem a paksiakat fogják foglalkoztatni, hanem máshonnét hoznak szakembereket. Ezáltal a Pakson és környékén élők több száz, vagy akár több ezer munkalehetőségtől esnének el, ami a 13%-os munkanélküliségi rátával rendelkező kistérség számára aligha szerencsés, főleg ha azt számítjuk, hogy ez a 13% csak a bejelentett munkanélkülieket tartalmazza és nem tudhatjuk mennyien vannak a bejelentetlenek. A másik tényező még az adózás kérdése. Azok a vállalatok, melyek nem Pakson vannak bejelentve, nem a városban fogják leadózni a keresetüket, így fennáll a veszélye, hogy egészében kivihetik Paksról azt az igencsak jelentős pénzösszeget, melyet az önkormányzattól kapnak a munkáért cserébe. Sőt, ha az adott vállalat nem Magyarországon, hanem külföldön van nyilvántartva, például valamelyik adóparadicsomban, akkor az országból is eltűnhet a magyar állam és a paksi önkormányzat erőműbővítésre fordított vagyona. A városnak tehát egyértelmű érdeke, hogy a bővítési feladatokban a helyiek jussanak munkához.

  E kérdésben minden induló csoportosulás azonos állásponton van. Igaz a kérdés messze nem a 3-as számú körzetet érinti egyedül, mégis az ottani jelöltek TV vitájában került napirendre a téma. A helyi MSZP és a helyi FIDESZ is az erőműbővítésben látja a legjobb esélyeket a munkahelyteremtésre, mégis úgy tűnt óvatosabban fogalmaznak a kérdésben, mint a Jobbik és a lokálpatrióták. A Jobbik jelöltje, Wolf Henrietta, akkora hangsúlyt fektetett a munkahelyteremtés fontosságának ecsetelésére, hogy minden felhasználható idejét elhasználta, így a vitában már nem is tudott részt venni.
  A kialakuló vita legjelentősebb mozzanata volt, hogy Féhr György, a körzet korábbi fideszes képviselője, idén már a PVM jelöltje, kijelentette, hogy a helyi vállalkozások zöme nem elég felkészült az atomerőmű bővítésével kapcsolatos munkák ellátására. Hornyánszki János, a Paksi Lokálpatrióták Egyesületének jelöltje, csapatának szlogenjéhez híven, nagyon határozottan fellépett a paksi vállalkozók pártján és számonkérte Féhrtől, hogy mivel ők voltak hatalmon az előző négy évben, miért nem kezdték el a vállalatok szakmai felkészítését, holott évek óta tisztában vannak a problémával.

  A politológus szakterülete a politika tudomány, megfűszerezve közgazdasági-, jogi-, szociológiai- és történelmi ismeretekkel. Ez alapján elnézheti nekem az olvasó azt, hogy nem tudok nyilatkozni az ügyben; mennyire felkészültek vagy felkészületlenek a paksi vállalatok az erőműbővítésre. Ez a mérnökök dolga lesz. Abban az esetben viszont, ha tényleg felkészületlenek a helyiek ezekre a teendőkre, akkora a kérdés valóban az, hogy ki és mikor kezdi el felkészíteni a paksi vállalatokat.

  Ezzel kapcsolatosan mindössze néhány zavaros nyilatkozat áll csak rendelkezésünkre. A Fidesz helyi elnöke, Bordács József, a Paksi Hírnök, 2010. augusztus 27-i számában a következőképpen fogalmazott pártja terveit illetően:
(...)Programjukban nagy hangsúlyt fektetnek a helyi vállalkozások helyzetbe hozására, valamint az atomerőmű bővítésével összefüggő városi feladatok elvégzésére(...)
  Ami számomra a leginkább kérdéses ezek után, hogy Bordács, aki szintén ott ült a stúdióban a feljebb említett vita során, miért nem reagált valahogy az elhangzottakra, miért nem cáfolta meg a vállalatok felkészületlenségével kapcsolatosan elhangzottakat, vagy ha ezzel egyetért, akkor miért nem adott magyarázatot arra, hogy a fideszes városvezetés miért nem kezdte el a vállalatok felkészítését már az előző ciklusban.
  Az MSZP paksi szervezete által kiadott Választókerületi Iránytű 2010. szeptemberi számában Mezősi Árpád, szocialista polgármesterjelölt programjában is szerepel, hogy vállalják a az atomerőmű bővítésére való felkészülés folytatását. Ennél bővebben azonban a szocialisták sehol sem fogalmaznak az üggyel kapcsolatosan.
  A Jobbik elképzeléseiről többet lehet tudni, a párt megfontoltabb kommunikációt folytat a kérdésben. Míg több TV vitában is napirendre került a jobbikos képviselőjelöltek által a munkahelyteremtés kérdése, addig Gáspár Viktor, a párt hely alapszervezetének elnöke is úgy nyilatkozott a Paksi Hírnöknek:
Nem tudjuk elfogadni, hogy a közpénzből megvalósuló helyi beruházások sok esetben nem helyi vállalkozók kivitelezésében készülnek el.
  A kérdésben legelszántabban, a lokálpatrióták támogatásával induló  független polgármesterjelölt, Kozmann György foglalkozott. Az egykori kenus a nyilatkozatokon túl személyesen is megkereste a vállalkozókat, akiknek egy külön választói fórumot szervezett. A politikus a fórum keretei között egy kétoldalú párbeszéd keretében egyeztetett a vállalkozások vezetőivel. Kozmann ígéretet tett, hogy megválasztása esetén egy vállalkozóbarát önkormányzatot fog működtetni és továbbra is folyamatosak lesznek az egyeztetések közte és a helyi vállalkozások között.

  Természetesen e kérdésben az fog dönteni, hogy melyik politikai csoportosulás miben érdekelt. Ma még nagyon nehéz lenne kiválasztani, hogy ki az aki csak a szavaztok megszerzése érdekében ígér és ki az, akinek ténylegesen is érdeke, hogy paksi vállalkozók építsék tovább az erőművet. Az azonban egyértelmű a paksiak számára, hogy az ő érdekük a saját vállalkozásaik előnyös helyzetének biztosítása.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése