 |
Csajági Sándor (fotó: paks.fidesz.hu) |
Történelmi kudarcot szenvedhet el a baloldal a paksi V-ös választókörzetben, mely a Tölgyfa utcát és a Gesztenyés utat leszámítva megegyezik a korábbi paksi VI. választókörzettel. A baloldal egyik paksi erősségének számító körzetet 1994-ben a korábbi polgármester,
Bor Imre fölényesen nyerte meg, SZDSZ-MSZP színekben, majd 98'-ban szintén ő, a szavazatok több mint 45%-át megszerezve, a Fidesz-MPP-MDF-SZDSZ-Polgári körök jelöltjeként aratott győzelmet (és egyben másodszor lett a város polgármestere) - mindemellett az MSZP jelöltje
Rákosi Gusztáv, pártja egyik legerősebb paksi eredményét tudta itt hozni. 2002-ben a szocialistaként induló Kiss Mária, vette át a körzet irányítást, megelőzve a
Függetlenek Szövetsége jelöltjeként induló Bor Imrét. A Fidesz jelöltje akkor csak a 3. helyen tudott végezni holtversenyben
Szabó Péterrel, a lokálpatrióták jelöltjével (aki idén az új VI-os vk.-ban indul). Aztán 2006-ban, feltételezhetően az országos események hatására itt is fordult a széljárás és a Polgári Összefogás jelöltje,
Szabó Sándor győzedelmeskedett a korábbi képviselőt, Kiss Máriát legyőzve.
 |
Csajági Sándor 2002-ben, a VJE képviselőjelöltjeként |
A FIDESZ úgy döntött, hogy ezúttal
Csajági Sándort indítja a körzetben a képviselői székért. Csajági nem ismeretlen a paksi közéletben, 2002 óta az Energetikai Szakközép Iskola (ESZI) igazgató-helyettese. A politikus a 2002-es helyhatósági választásokon, a
Dr. Bencsik Lajos által vezetett, Városunkért, Jövőnkért Egyesület jelöltjeként a régi IV-es választókörzetben indult, mely egyesület most az MSZP-vel alkotja a választáson induló Balközép Szövetséget. Ez a tény a tudatos szavazókban, akik egyébként a Fideszt támogatnák, megkérdőjelezheti a jelölt hitelességét, ám ez önmagában aligha jelent majd akkora szavazatveszteséget, amekkora megakadályozhatná Csajági győzelmét, hiszen pártja 339 voks előnnyel végezett a szocialisták előtt a választókörzethez tartozó szavazókörökben a tavaszi megmérettetésen.
 |
Kiss Mária (fotó: Paksi Hírnök) |
Az MSZP által indított Kiss Mária, bár 2002 és 2006 között képviselhette körzetét,a mostani országos közhangulat tükrében viszont szinte az is kizárható, hogy összeszedje a Fidesz megveréséhez szükséges (nagyjából 500 körüli) szavazatszám felét.
A korábban a Fidesz által indított Szabó Sándor sem számíthat komolyabb sikerre, mivel az őt indító Paks Városért Mozgalom jelöltje a 2006-os választáson mindössze 3,64%-ot volt képes megszerezni és a mozgalom, a még aranykorának számító 98'-as választáson is az egyik leggyengébb eredményét érte el ezen a városrészen.
Reményi János, a lokálpatrióták jelöltje 2006-ban már indult itt a képviselői székért, akkor 14%-os eredményt elérve. Reményinek már az komoly kihívást jelenthet, hogy továbbra is megtartsa szavazóit a Jobbik megjelenésének ellenére is. Ez utóbbi párt
Molnár Éva személyében talált alkalmas jelöltet a körzet vezetésére. A politikus-hölgy még ismeretlen a helyi politikában, ami tovább erősítheti abból adódó hátrányát, hogy pártja áprilisban a harmadik helyen végezve 15,1%-os eredményt produkált a körzetben.
Hivatkozások:
*Gutai István; Gyönyörű a szibériai erdő, Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, Pécs, 2005 -153. oldal
*(A 98'-as önkormányzati választás eredményei)
*(A 2002-es eredmények -
Paksi Városháza, 2002. október II. évf. 9. szám)
*(A 2006-os
eredmények)
*(
Itt tekinthető meg a körzetben indulók listája)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése